Rézgálic
Mi sem voltunk ám olyan jó gyerekek. Már amikor még gyerek voltam. Olyan kis csibész tökfej, mint te most. Tizenöt évesen az embertől már elvárták, hogy komoly felnőtt legyen, de tudod mit? Rohadt kis kölykök voltunk mi még akkor. Amikor tehettük, mindig csak rosszalkodtunk. Aztán jött az apám vagy a rendőr, és jól felpofozott. Így ment ám, akkor máris nem volt olyan nagy a szám.
Na, egyik nyáron történt. Hát olyan nyár elején. Iskolába már nem kellett menni, az biztos. Volt nekünk akkor egy nagy szőlőföldünk a falu határában, a domboldalban. Tudod, ahol azok a nagy szőlők vannak most is. Meg a napelemek. Ott volt apámnak is a földje, meg már az ő apjának is, ki tudja mióta. Na, aztán mondta apám, hogy nyáron nem fogok ám lazsálni. Permetezni kellett, és én úgy utáltam a permetezést, te olyat még nem láttál. Tudod mi az a permetezés, ugye? Na, mert akkor nem magyarázom. De azért kicsit mégis. Volt egy nagy hátizsák, hát hogy mondjam, mint egy űrhajósnak a hátán az a nagy csomag. Olyan nagy volt, aztán azt kellett feltölteni a vegyszerrel. A kékkel. Rézgálic. Vigyázni kellett nagyon, mert ha belemegy a szemembe, megvakulok. Apám legalábbis azt mondta. Hát nekem belement, piszkosul csípte, mégsem vakultam meg. Jó korán fel kellett kelni, mikor még alig kezdett pirkadni. Régen korán keltek az emberek, főleg a parasztok. Mi nem voltunk parasztok, de azért így is jó korán keltünk.
Mi úgy mondtuk, fújni. Fújni kellett a szőlőt. Na, hát én fújni nem szerettem, sokkal jobb lett volna helyette focizni vagy a Julcsit meglesni, mikor fürdik a házuk mögött a kert végében. Nyáron ott fürdött lavórban, azt hitte, nem látja senki, de én felmásztam egy fára, és… Na, mindegy, ezt majd máskor elmondom, mert látom, már elpirultál.
Szóval jól kitaláltam, hogy majd megoldom én ezt a fújást ügyesen. Mert dög nehéz volt az a háti permetező, meg pumpálni is kellett, így, ahogy mutatom. Fél kézzel, mindig ugyanazzal. A másikkal meg fújtam. Na, átjött a Ferkó, az nagyon értett a mindenféle bütyköléshez. Mert áthívtam, hogy van egy ötletem. Neki az apja valami mérnök volt, talán professzor is, mit tudom én, de volt nekik egy nagy műhely, meg mindenféle szerszám. Aztán a Ferkónak az apja meg nem volt otthon vagy két hétig, nyugatra ment kiküldetésbe. Így mondták akkor.
Ez a gyerek meg valami csodagyerek volt, ez a Ferkó. Olyanokat csinált mindig, hogy na. Volt neki például egy rádióféle szerkentyűje. De nem szólt rajta semmilyen adó. Bekapcsolta, és semmi hangja nem volt, kicsit talán sercegett. De a kutyákat megőrjítette. Mikor mentünk fel a Papföldre, oda mindig hozta, mert tele volt a környék kutyákkal. Meg olyan biciklit eszkábált, hogy nem tekerni kellett, hanem rugdosni, így. Mondom! És az hajtotta, a taposási energia vagy mi.
Elég az hozzá, hogy összekalapáltunk egy kis repülőt. Komolyan mondom, ne nézz így! Még le is festettük sárgára. Arra felraktunk egy hordót, abba töltöttük a rézgálicot. Alul meg voltak a fúvókák, ott jött ki belőle. Össze volt kötve a motorral, aztán az pumpálta valahogy. Meg egy csapot kellett kinyitni. Már mikor a szőlők felett voltam. Rendesen volt benne botkormány meg minden. Egy spárgával ki lehetett kötni, és akkor még fogni sem kellett. A Ferkóék egy kis dombon laktak, ahol most azok a németek. Azok vették meg a telket mindenestül. Onnan, az udvar végéből szálltam fel vele. Kicsit meg kellett lökni, lefelé a lejtőn, és úgy. Olyan volt, mint egy hatalmas szúnyog, ez a repülő. A légcsavarja hátul forgott mögöttem, és egy ember éppenhogy belefért. Az ülése meg biciklinyereg volt. Én mindig olyan kis vézna voltam, mint te, engem még pont elbírt.
Egyszer a Julcsiék udvara felett is elberregtem, de pont nem volt kint az udvaron. Az volt csak a baj vele, ezzel a géppel, hogy kanyarodni elég nehezen kanyarodott. Lusta volt kicsit, na. Aztán mikor meg kellett fordulni, akkor meg úgy téptem a botkormányt, majd’ kiszakadt a helyéből. Ügyes gyerek volt ez a Ferkó, de mindent elnagyolt, csak úgy tessék-lássék volt összerakva az egész kóceráj. Ott vannak azok a sziklák, a Köves-hegy, tudod. Na, abba majdnem becsapódtam egyszer, de még pont időben fel tudtam húzni. Mint a filmekben. Hát, akkor úgy betojtam, hogy többet nem is repkedtem vele. A motor is kellett vissza a Trabantba, mert azt meg a Ferkóék régi kocsijából szedtük ki. Aztán azzal járt ki az öreg a telekre, szóval vissza kellett rakni bele, mire hazajön a nyugatról.
Meg aztán, az az igazság, a Julcsinak nagyon nem tetszett ez a dolog, a repülés, hogy veszélyes, azt mondta, nekem meg nagyon tetszett. Mármint a Julcsi. És amúgy sem érdekelt semmi más az egész szünidőben, csak hogy végre megcsókoljam valahogy. Igen, a nagyapád is volt ám szerelmes, csak hát a lányok nem adták ám magukat olyan könnyen. Szóval, hagytam a fenébe a repülős dolgot, inkább reggel gyorsan letudtam a fújást, és aztán rohantam udvarolni. A kezem meg kék volt a rézgálictól, és úgy simogattam a Julcsi haját. Mindig csak a gyönyörű haját.
Borító: Unsplash
